Pálinkafőző, be jelentsem – ne jelentsem?

2015.03.26 09:34

Pálinkafőző, be jelentsem – ne jelentsem?

Kedves Pálinkafőzéssel foglalkozó, vagy érdeklődő kolléga!

Sajnos az utóbbi időben, azt tapasztalhatjátok, hogy a pálinkafőzéssel kapcsolatos törvények, (az EU nemtetszése miatt) sűrűn változnak. Pontosan tudom, hogy hány embernek okozva ezzel fejtörést, hogy „bejelentsem-nejelentsem”, vagy „belevágjak, ne vágjak” eme szép elfoglaltságba. Ezek a gondolatok ihlették mostani írásomat.

Amikor 2010-ben felszabadult hazánkban a pálinkafőzés tilalma, nem volt bejelentési kötelezettség, és véleményem szerint, nagyon jó döntést hozott a kormány. Nem csak azért mert végre nem kellett bujkálva főzniük az embereknek, ha nem azért is, mert sok embernek volt elege abból, hogy féltve vigyázott cefréjét, elvitte egy bérfőzdébe, és ott vagy összekeverték más cefréjével, (mert esetleg kevés volt), vagy (mint sajnos sokan panaszkodnak róla) Uram bocsá’ nem azt a párlatot kapta vissza, aminek a cefréjét odavitte, esetleg csak hónapok múlva került rá a sor. Ezek az hibák sarkaltak sokakat arra, hogy saját pálinkafőzőt vásárolva, elkezdjék ezt a szép hivatást, hiszen már 600 liter lefőzetett cefre bérfőzetésének árából, vehetünk egy komplett pálinkafőzőt. Ezzel a döntéssel egy új világ nyílt meg sok ember számára. Lehetőséget kaptunk arra, hogy megtanuljunk cefrét készíteni, saját készítésű pálinkát főzni, esetleg a gyümölcsöket szétválogatva, (nem vegyesnek leadni) több féle párlatot készítve újra átélni apáink, nagyapáink örömét. Lehetőséget kaptunk arra is hogy elkészítsünk olyan párlatokat is, amikről eddig csak álmodozhattunk, mert míg a főzdés 10-50 liter cefrével elzavart volna minket, saját főzőnkön, ezt is le tudjuk főzni. Ilyen lehet például a csipkebogyó, a berkenye, a som,stb. Olvass tovább itt:palinkafozoarak.hu/uncategorized/palinkafozo-be-jelentse-ne-jelentsem/