Likőr receptek.

2014.11.19 11:24

 

Pálinkafőzés közben néha készül olyan párlat, pálinka, amit nem sajnálunk kicsit átalakítani. Hiszen a likőrök elkészítéséhez, tulajdon képpen, csak alkoholra van szükség, amit tetszés szerint ízesíthetünk. Ha pl egy cefre gyengébben teljesít, mikor lefolyik a lepárlóból, arra még tökéletes, hogy tiszta szesz helyett felhasználjuk likőr készítéshez.

Ezért a  következőkben közreadnám Likőrgyüjteményemet, amit ugyan nem én ítram, de én gyűjtöttem.

Hátha találálsz benne olyat, amit elészítésre méltónak gondolsz.

Jó étvágyat!:))

 

 

Áfonyalikőr

 

Hozzávalók: Áfonyaszemek, cukor, alkohol.

 

Elkészítés:

Egy sötét színű üveget teletöltünk érett, kék áfonya szemekkel. Ráteszünk

1 literes üveghez 15 dkg cukrot, feltöltjük tiszta szesszel vagy barackpálinkával. Szobahőmérsékleten tároljuk, és naponta rázogatjuk.

Kb. 1 hónap múlva, megkóstolhatjuk az igazán pazar, illatos, finom áfonyalikőrt.

Minél tovább áll, annál finomabb lesz.

Az áfonyaszemeket is meg lehet enni, de csak módjával, mert nagyon hamar megárt.

(1 kávéskanál áfonyaszem felér 1 dl tiszta pálinkával.)

 

ANGOL NARANCSLIKŐR

 

Elkeverünk 45 dkg kristálycukrot 1 dl vízzel és kis lángon, folyton keverve

12-15 percig forraljuk. A tűzről levéve beleöntünk 1 liter vodkát.

 

Megmosunk és meghámozunk 3 narancsot, fehér bundájukat is levágjuk, majd a

narancsokat vékony karikákra szeljük. Megmosunk, meghámozunk, kimagozunk és

ugyancsak vékony karikákra szelünk 2 citromot. A vodkás cukorszirupba belerakjuk a gyümölcskarikákat és az egyik narancs egészen finomra aprított sárga héjat, majd lefedve (nem bedugaszolva) 10-12 napig érleljük. Naponta összerázzuk, illetve megkeverjük. Végül tüllön vagy gézen többször átszűrjük és üvegekbe töltve, lehetőleg légmentesen bedugaszoljuk.

Legalább egy hónapig ne nyúljunk hozzá!

Minél hosszabb ideig érik, annál aromásabb lesz!

Igazi angol specialitás.

Magas alkoholtartalmú likőr, amely mindenféle édesség kitűnő ízesítője, de magában is fogyasztható.

 

Baileys

 

Hozzávalók: 0,5 liter kommersz konyak, 8 dl habtejszín,

4 tubus sűrített tej, 3 dl finom feketekávé, 2 evőkanál instant kakaó,

2 csomag vaníliás cukor.

 

Elkészítés:

A kakaót a feketekávéval csomómentesre keverjük és hidegen a többi hozzávalóval, jól összekeverjük.

 

Krémlikőr "Bailey’s” recept

 

Keverj habosra: 75 g cukrot, 1 csomag vaníliás cukrot és 2 egész tojást

Ehhez adjál 1 csomag cappuccinó port (lehetőleg IRISH CREAM-et vagy

vaníliásat) vagy Nescafé port (kis tasakos). Ezzel is keverni, míg a kávé feloldódik. Majd hozzáadni 3,5 dl tejszint, 2 dl whisky-t tovább keverni, majd átszűrni.

Lehűteni és már fogyasztható is!

Hűtőben tárolni!

 

Bailey's

 

Hozzávalók: 2 tubus sűrített tej, 2-3 dl rum, 2 dl tejszín és egy tejszínes-mogyoróaroma.

 

Jól összekeverni és máris fogyasztható.

Ha nem kaptok aromát, akkor sem kell kétségbe esni, mert 1 dl kávéval jól kiváltható (csak így kevésbé lesz Bailey's szerű).

 

 

 

Bailey's receptem a következő

 

1 dl whisky, 2 dl tejszín, 1/2 - 1 dl porcukor, 2-3 ek. Nutellakrém.

 

Elkészítés: Megfelelő shekerben egyenletesre rázzuk (esetleg robottal összekeverjük) Vigyázat!

A tejszínből hamar habot lehet verni, és akkor ehetitek kanállal!

 

BARACKLIKŐR

 

Megmosunk 2 kg nagyon érett, jó minőségű kajszibarackot, letörölgetjük és

kimagozzuk. Darabokra aprítjuk és szélesszájú, nagy befőttesüvegbe tesszük.

Ráöntünk 1 liter 96%-os tiszta szeszt és lekötjük. Naponta többször felrázzuk, majd 1 hét múlva kibontjuk és ráteszünk 75 dkg kristálycukrot, azután újból lekötjük. Legalább 3 héten át naponta összerázzuk.

Végül tüllön vagy gézen átnyomjuk, és szűrőpapíron átszűrjük.

Tiszta üvegekbe töltjük, és légmentesen bedugaszoljuk.

Legalább 2 hónapig feléje se nézzünk!

Minél később kezdjük elfogyasztani, annál jobban összeérik!

GYEREKEKNEK EGYETLEN KORTYOT SE ADJUNK BELOLE, MERT IGEN MAGAS AZ

ALKOHOLTARTALMA!

Gyümölcssalátára, fagylaltra és parféra öntve is nagyon finom.

 

Baracklikőr

 

Hozzávalók: 75 dkg méz, 1 kg darált barack, 5 barackmag bél,

3/4 liter 80 fokos alkohol, 3/4 liter víz, kevés csersav.

 

Elkészítés:

A barackot megmossuk, ledaráljuk, hozzátesszük a barackmagot, s az átszűrt mézszörpöt, amit előzőleg összefőztünk a mézzel, vízzel s csersavval, majd lehűtöttük. Hozzáadjuk a szeszt és meleg helyen 14 napig állni, hagyjuk. Leülepítjük, átszűrjük, és üvegekbe töltjük.

A méz lehetőleg világos színű (akác) legyen.

 

Bodzabogyólikőr

 

Hozzávalók: 30 dkg bodzabogyó, 4 dl 96%-os alkohol, 6 dl víz,

1-2 szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 10 dkg cukor.

 

Elkészítés:

Az enyhén összetört bodzabogyókat egy nagyobb, széles szájú üvegbe töltjük, és az alkoholt rátöltjük. Beledobjuk a fűszereket, és 15 napig állni hagyjuk. 6 dl vízben felfőzzük a cukrot, majd kihűtjük és az alkoholos bodzaléhez öntjük.

Az egészet jól összekeverjük, átszűrjük és jól záródó üvegekbe, töltjük.

Csak néhány hét múlva fogyasztható, addigra érik össze.

 

BORLIKŐR

 

2 dl rumban feloldunk 10 szem citrompótlót. Közben 1 liter száraz vörösbort

felforralunk 1 kg kristálycukorral, majd levesszük a tűzről és hozzáöntjük a citrompótlós rumot és 1 vérnarancsaromát.

Jól elkeverjük és időnként kevergetve kihűtjük.

Végül üvegekbe töltjük.

Kb. 1,5 liter likőr lesz belőle.

Azonnal is fogyasztható, de jobb, ha pár napig hagyjuk összeérni!

 

Citromlikőr

 

Hozzávalók: 4 érett citrom, 300 g cukor, 0,7 dl fehér rum, 4 ek. citromlé (zöld héjú citromból), 1/2 teáskanál koriandermag.

 

 

Elkészítés:

A citromot forró vízzel leöblítjük, és vékonyan meghámozzuk, levét kinyomjuk. A héját és levét 1/8 l vízzel és a cukorral gyenge tűzön fedő alatt kb. 20 percig, főzzük, majd lehűtjük. A szirupot, rumot,

4 ek. citromlevet és a koriandert üvegbe töltjük, és szorosan lezárjuk.

Világos helyen 6 hétig állni hagyjuk, alkalmanként megrázogatjuk.

Először szitán, majd kávéfilteren átszűrve üvegekbe töltjük, és további

4 hétig állni hagyjuk, csak azután fogyasztjuk.

 

Csokoládélikőr

 

Hozzávalók: 2 dl víz, 15 dkg cukor, 3 evőkanál kakaó,

2,5 dl rum, sűrített tej.

 

Elkészítés:

A vizet a cukorral és a kakaóval összefőzzük.

Ha kihűlt, sűrített tejet nyomunk bele, és hozzáadjuk a rumot.

 

Csokoládélikőr

 

Hozzávalók: 4 dl tiszta szesz, 2 csomag tortadara, 40 dkg cukor,

1/2 liter víz.

 

Elkészítés:

A tortadarát, a cukrot és a vizet összefőzzük.

Ha kihűlt, összeöntjük a szesszel.

 

Csokoládélikőr

 

Hozzávalók: 1 dl porcukor, 1 dl Neszkakaó, 1 dl alkohol (konyak, vodka stb.), 2 dl tejszín.

 

Elkészítés:

A hozzávalókat egy üvegben vagy italkeverő pohárban jó alaposan összerázzuk.

Hűtőben tároljuk.

 

CSOKILIKŐR

 

Habosra keverünk 1 egész tojást, 10 dkg porcukrot, 10 dkg puha vajat és

1 evőkanál kakaóport. 20 dkg apróra tört étcsokoládét gőz fölött felolvasztunk, és a masszához keverjük. 6 dl vízzel 20 dkg porcukorból szirupot főzűnk. Ha kihűlt, ezt is hozzákeverjük a csokis masszához. Jól összedolgozzuk, majd apránként belekeverünk 3 dl 96%-os tiszta szeszt.

Végül csavaros tetejű üvegbe töltjük.

 

CSOKILIKŐR

 

Elvegyítünk 30 dkg kristálycukrot 1 csomag vaniliáscukorral,

4 evőkanál

 

kakaóporral, majd 4 adag forró, erős feketekávéval csomómentesre keverjük.

Ha kihűlt, hozzáadunk 2 dl rumot, 1 tubus sűrített tejet és jól elkeverve

rögtön csavaros tetejű üvegbe töltjük.

Azonnal is fogyasztható, de jobb, ha kissé összeérik.

 

Csokilikör

 

1 dl konyak, 2 dl tejszín, 1 dl oldódós kakaó, 1/2 dl porcukor.

Összerázzuk.

(Ha túl sokáig rázzuk, és habtejszínnel készítsük, akkor

készítsünk kiskanalakat az elfogyasztáshoz.)

 

 

Diólikőr

 

A megmosott feldarabolt diót lezárható befőttesüvegbe rakjuk, hozzá

szegfűszeget, darabos fahéjat és az egészet leöntjük tiszta szesszel,

vagy vodkával, lezárjuk, és a napra tesszük érlelni. Cukorból szirupot

főzűnk és hozzá adjuk. Kb. egy hét múlva, amikor már jó sötétbarna a

folyadék, leszűrjük üvegbe és fogyasztható is. De minél tovább áll

annál finomabb. Ha tiszta szesszel készítsétek annál a szeszfokot be, kell

állítani ízlés szerint. A megmaradt zöld diót ne dobjatok, ki meg lehet

enni, csak vigyázni kell vele, mert csalóka, hamar megárt.

 

Diólikőr

 

Hozzávalók: 30 dkg négyfelé vágott zöld dió, 2 dkg egész fahéj,

1 dkg szegfűszeg, 30-40 dkg cukor, 1 liter gyümölcspálinka.

 

Elkészítés:

A hozzávalókat csavaros üvegbe rakjuk és ráöntjük a pálinkát.

Négy hétre napos helyre állítjuk, s minden nap megrázogatjuk.

A végén leszűrjük.

 

Eperlikőr

 

Hozzávalók: 1,2 kg érett eper, 7 dl kommersz konyak, 60 dkg cukor.

 

Elkészítés:

A megtisztított epret alaposan megmossuk és megszárítjuk, majd egy nagy cserépfazék vagy befőttesüveg aljára halmozzuk. Meghintjük a cukorral, leöntjük az alkohollal, és légmentesen lezárjuk. Legalább 1 hónapra a kamrába állítjuk, közben többször megrázogatjuk, hogy a cukor feloldódjon. A likőrt leöntjük, és zárható üvegbe töltjük, a visszamaradt epret gyümölcssalátákba, fagylaltkelyhekbe, használhatjuk fel.

 

Erdei szamóca- vagy málnalikőr

 

Hozzávalók: 50 dkg málna vagy erdei szamóca, 43 dkg cukor, 3 dl alkohol.

 

Elkészítés:

Fél liter vízben melegítve feloldjuk a cukrot, majd langyosra hűtjük. Hozzáöntjük az alkoholt, meg annyi vizet, hogy 1 liternyi folyadékunk legyen. Egy 5 l-es uborkás-üvegbe öntjük a gyümölcsöt, ráöntjük a szeszes oldatot és az üveget lekötve, időn-ként megrázva 10-12 napig állni hagyjuk. Ezután nedves szűrőpapíron átszűrjük, és üvegekbe töltjük.

 

Erdei szamóca- vagy málnalikőr

 

Hozzávalók: Fél liter lágy vízben - tiszta esővíz is jó, valamint a budapesti vízvezetéki víz - melegítve feloldunk 43 dkg kockacukrot.

A langyos cukoroldathoz három deci finomított 96%-os szeszt adunk, s a lehűlt elegyhez annyi vizet, hogy térfogata liternyit mutasson. Széles szájú tiszta uborkásüvegbe fél kg érett, hibátlan egészszemű erdei szamócát (vagy málnát) teszünk, reá öntjük a fenti szeszes cukoroldatot, s az üveget papirossal lekötve szobában, néha-néha megrázva, 10-12 napig állni hagyjuk.

 

Elkészítés:

Ezen idő eltelte után az üveg szájára tiszta organtint kötünk, s ezen át leszűrjük a folyadék tisztáját. Csak annyi folyadékot szűrünk le, amennyi magától, minden sajtolás nélkül lefolyik. A kész erdei szamóca-, illetve málnalikőrt ülepítés által is megtisztíthatjuk. Azonban sokkal tetszetősebb s tükrösebb, ha szűrőpapíroson leszűrjük - szűrjük. - Aki az utóbb említett műveletben nem jártas, mutassa meg ahhoz értőnek. A szűréshez sok türelem kell, mert igen lassú lefolyású művelet. Az üvegben maradt szamóca, illetve málna még ecet illatosítására is felhasználható, amely ecet különösen saláták készítésére alkalmas. Ahány kilogramm málnát, illetve szamócát használtunk fel a likőrkészítéshez, annyi liter ecetet öntünk a likőr leszűrése után megmaradt gyümölcsre. Ezzel is 10-12 napig állni hagyjuk, majd a kész ecetet leszűrjük. Ecet helyett használhatjuk 50 gramm 100%-os ecetsav és 950 gramm víz elegyét is.

A málnaecet sötét rubinvörös színű, az eperecet valamivel világosabb színű.

Mindkettő finom illatú.

 

Fügelikőr

 

Hozzávalók: 25 dkg érett füge, 2 dkg friss gyömbér,

8 dkg fehér kandiscukor, 0,5 l vodka.

 

Elkészítés:

A meghámozott fügét negyedeljük, a gyömbért felszeleteljük, és a többi hozzávalóval üvegbe tesszük, szorosan lezárjuk. Világos helyen kb.

2 hónapig állni, hagyjuk, alkalmanként megrázogatjuk.

Először szitán, majd kávéfilteren átszűrjük, üvegekbe töltjük és lezárjuk.

További 3 hónapig pihentetjük, csak azután fogyasztjuk.

 

Házi málnalikőr

 

Hozzávalók: 1,25 kg jó érett málna, 5 dl tiszta szesz, 50 dkg cukor.

 

Elkészítés:

A málnát szétválogatom, a rossz szemeket eltávolítom belőle. A többit szétnyomkodom, és szitára teszem. Hagyom, hogy lecsurogjon. A már tiszta málnalevet beleöntöm egy megfelelő nagyságú üvegbe, és ráöntöm a szeszt.

5 dl vizet felforralok, beleszórom a cukrot, és addig keverem, amíg a cukor elolvad benne. A szirupot hozzáöntöm a szeszes málnaléhez. Egy napig hagyom állni, közben többször megkeverem, ezután pedig kis üvegekbe töltve, jól ledugaszolom.

Akár rögtön is fogyasztható, de még jobb, ha legalább egy hetet áll.

 

Karamell likőr

 

Hozzávalók: 2 doboz kb. 2 dl-es vagy 250 grammos (?) cukrozott sűrített tejkonzerv (turista) kb. 1 liter 25%-osra higított desztillált (forralt vizes) alkohol (ha whiskyvel készíted Baylies lesz belőle)

 

Az eljárás roppant egyszerű: a tejkonzervet, csakis a fémdobozos jó!

kb. 2-2,5 órán keresztül lobogó forró vízben kell főzni. Ez alatt a benne levő cukor a tejjel karamellizálódik. A vízből óvatosan kivenni, vigyázat iszonyúan forró! Várni kell, amíg legalábbis langyosra lehűl, azután felnyitni és összeturmixolni a folyadékkal, mert különben elpárologtatja az alkoholt. Palackokba tölteni, néhány napig hagyni, összeérni.

Szenzációsan finom, ajándéknak is jó szép üvegbe töltve.

 

Kakaó likőr

 

Keverjétek össze 3 evőkanál kakaót (ha van holland) 5 evőkanál cukorral. Adjatok, hozzá annyi vizet, hogy egy pasztaszerű, sima pépet kapjatok. Adjatok, hozza annyi vizet, hogy ha a szeszt is hozzá öntitek kb. 1 litert, kapjatok. A víz mennyisége függ a szesz erősségétől. Én mindig úgy készítettem, hogy fele víz fele szesz. Öntsetek a vizet a kakaós pépre, jól kavarjatok össze, majd alacsony lángon, folytonos kavarás közben főzzétek fel. Nem kell sokáig főzni. Mikor kihűlt, öntsetek hozzá annyi szeszt, hogy kellemesen erős legyen. Az eredmény egy elég sűrű krémlikőr lesz.

Ha hígabbra akarjátok, legközelebb több vizet adjatok hozzá.

 

Kókuszlikőr

 

Hozzávalók: 4 dl tiszta szesz, 50-60 dkg cukor, 1,5 liter tej,

10 dkg kókuszreszelék, 2 csomag vaníliacukor.

 

Elkészítés:

A tejet felforraljuk, és ezt követően a kókuszreszelékkel 1 órán át lassú tűzön főzzük.

A tűzről levéve a cukrot és a vaníliacukrot belekeverjük.

Ha kihűlt, átszűrjük, és az alkohollal összekeverjük.

 

Konyakos tojáslikőr

 

1/2 l tejben elkeverünk 25 dkg cukrot, 1 cs. vaníliás cukrot. 6 tojás

sárgáját habverővel a tejhez adunk, majd gőz fölött lassan felforraljuk. (Ne forrjon, mert kicsapódik a tojássárgája, csak éppen hogy egy kicsit, hogy sűrűbb legyen.) Tűzről levéve szinte cseppenként 2 dl konyakot (brandyt) keverünk bele.

 

Szerintem 3 dl is adható hozzá, mert elég gyenge volt, és egy kicsit

édesebb, de a férjem nem akart áldozni többet a pancsolásomhoz, mert nagyon

jó minőségű volt a konyak.

Miután kihűlt, azonnal jó is volt.

 

Málnalikőr

 

Hozzávalók: 1,25 kg málna, 5 dl tiszta szesz, 50 dkg cukor.

 

Elkészítés:

A málnát szétnyomkodom, majd nagyon sűrű szitán hagyom lecsurogni. A tiszta málnalevet beleöntöm egy üvegbe, ráöntöm a szeszt, 5 dl vizet felforralok a cukorral, majd ha langyosra hűlt, hozzáöntöm a szeszes málnához.

Egy napig hagyom állni, időnként megkeverem, ezután pedig kis üvegekbe töltve jól ledugaszolom.

Rögtön fogyasztható.

 

Málnalikőr

 

Hozzávalók: 35 dkg málna, 15 dkg cukor, 0,7 liter fehér rum.

 

Elkészítés:

A hozzávalókat üvegbe tesszük, és szorosan lezárjuk. Világos helyre állítjuk és kb. 6 hétig állni, hagyjuk, alkalmanként megrázogatjuk.

A likőrt először szitán, majd kávéfilteren átszűrjük, üvegekbe töltjük és lezárjuk, 2 hónapig pihentetjük, csak ezután fogyasztjuk.

 

Meggylikőr

 

1 kg megy, 1 kg cukor, 1 l Pálinka (mi egy időben nagybátyám méregerős

törköly pálinkáját használtuk, de jó a vodka is)

 

Természetesen az adagokat lehet növelni (csökkenteni)

Beleteszem egy dunsztos üvegbe, lezárom, eldugom, és "elfelejtem".

Karácsony előtt egy-két héttel lehet felbontani.

A megy nagyon finom, csak "csalóka".

A likőr, pedig gyönyörű színű, bordó, tiszta.

 

Meggylikőr

 

Hozzávalók: 5 kg meggy 1-1,5 kg cukor 1 liter tiszta szesz (96 fokos)

1/2 liter kész meggylikőrhöz 1/2 liter rum

 

A meggyet megtisztítjuk a szárától, egészben beletesszük az üvegbe, rátesszük a cukrot, lekötjük (legjobb nylonzacskóval, mert az nem ázik át), minden nap rázogatjuk, amíg a cukor el nem olvad, azután ráöntjük a szeszt. Tovább rázogatjuk, és kb. három hét múlva, leszűrjük.

A leszűrt léhez adjuk hozzá a rumot

 

 

Meggylikőr

 

Hozzávalók: 60 dkg méz 1 kg meggy 0,8 liter 80 fokos alkohol 1/2 liter víz 5 dkg mandula 1 dkg fahéj tört meggymag 2 szelet héjas citrom 1 késhegynyi csersav

 

Elkészítés:

A vizet, mézet, csersavat összefőzzük, lehabozzuk s hűlni, hagyjuk.

A megmosott, lecsurgatott meggyet a többi hozzávalókkal együtt üvegbe tesszük.

Ráöntjük a mézszörpöt, az alkoholt, lekötjük celofánnal s két hetet állni, hagyjuk.

Ülepítjük, leszűrjük, üvegekbe töltjük, tároljuk

 

Medvefogó mézlikőr régiesen

 

Hozzávalók: 2 font méz és 2 pint tiszta szesz egy jól záródó befőttes üvegben megkeverendő (a méz egy kicsinység megmelegíttethetik, hogy könnyedén folyjék).

 

Elkészítés:

A mixtúrához egy palack jó borpárlat öntendő, jól összeelegyítendő.

A hölgyek számára kellemesebb, ha a tiszta szesz helyett egy pint jó cognac és némi kávéextractum (egy uncia valódi kávé nagyon kevés vízzel leforrázva és megszűrve) adatik hozzá, esetleg bergamott esszenciával spékelve.

 

Őszibarack - likőr

 

1 dl vodka, 2 dl tejszín (a kávétejszínnel hígabb lesz), 1/2 dl (nem

darabos) porcukor, és egy őszibarack aroma. (Ha mandula aromát kapsz, az is

finom, picit sötétebb zöld lesz.)

 

A hozzávalókat a fenti sorrendben a TW Mix Fix (esetleg Maxi Mix)

segítségével kb. 15-20 erőteljes mozdulattal, összerázzuk, kóstolás előtt

érdemes meggyőződni, hogy a porcukor elolvadt-e?

 

RIBIZKELIKŐR

 

Összezúzunk 1 kg érett, leszemezett, megtisztított ribizkét (tisztán mérve)

és 20 dkg málnát, ráöntünk 3 dl 96%-os tiszta szeszt, majd elkeverjük

20 szem szegfűszeggel és egy darabka fahéjjal.

Üvegbe töltve lezárjuk.

Időnket felrázva 1 hónapig érleljük. Nedves szűrőpapíron többször átszűrjük, hogy teljesen tiszta, átlátszó legyen.

Végül 1 kg kristálycukrot 1 liter vízzel felforralunk és kihűtjük, majd elkeverjük a gyümölcslével.

Üvegekbe töltve, jól lezárjuk.

Annál jobb, minél tovább áll, de legalább 1 hónapig ne nyúljunk hozzá.

 

Ribizlilikőr

 

Hozzávalók: 5 dl ribizlilé átszűrve, 40 dkg méz, 1/4 liter 90 fokos alkohol, 1/2 liter víz, csersav (tannin).

 

Elkészítés:

A vizet, a mézet, tannint összefőzzük, s lehabozzuk, majd hűlni hagyjuk, összevegyítjük az alkohollal s a ribizlilével.

Üvegbe töltjük úgy, hogy a tölcsérbe itatóspapíron átszűrődjön.

Egyéb aromákkal is

fűszerezhető: 1 g fahéj, 0,5 g szegfűszeg, kis darab citromhéj.

 

 

 

 

Rózsalikőr

 

Likőr rózsaszirmokból

 

Hozzávalók: 3 maréknyi rózsaszirom, 30 dkg cukor, 5 dl konyak,

1 csepp piros ételfesték

 

A leöblített rózsaszirmokat széles szájú üvegbe tesszük. A cukorból és

5 dl vízből szirupot főzünk, kihűtjük és a konyakkal együtt a rózsaszirmokra, öntjük. Az üveget lezárjuk és meleg helyen két hétig állni, hagyjuk, közben naponta felrázzuk. Végül átszűrjük, cseppnyi piros ételfestékkel színezzük, és üvegekbe töltjük.

 

Tejlikőr

 

1 l tej, 6 dl alkohol vagy vodka, 2 citrom, 1 rúd vanília, 1 kg cukor

 

Ötliteres üvegbe töltjük a szeszt és a tejet. Beletesszük a cukrot, a héjastól karikákra vágott citromot, és a hosszában széthasított vaníliát. Az üveget lekötjük, és szobahőmérsékleten tartjuk 12 napig, naponta megrázogatva. Szűrőpapíron átszűrjük, üvegekbe töltjük, és legalább egy hónapig hagyjuk az ízeket összeérni.

 

TOJÁSLIKŐR

 

Kikeverünk 5 tojás sárgáját 40 dkg kristálycukorral és 2 csomag vaniliáscukorral. Folyton keverve, apránként hozzáadunk 4 dl tejszint, majd

2,5 dl 96%-os tiszta szeszt.

Jól összedolgozzuk.

Azonnal is fogyasztható.

 

TOJÁSLIKŐR

 

Felforralunk 5 dl tejet és kihűtjük. Kikeverünk 6 tojás sárgáját

35 dkg kristálycukorral és 1 csomag vaniliáscukorral, majd folyton keverve

hozzáadjuk apránként a kihűlt tejet.

Alaposan elkeverjük és hozzáöntünk 3 dl alkoholt.

Üvegbe töltve lezárjuk és hűtőben 2 hétig, érleljük.

Közben 2 naponta átszűrjük.

 

Tojáslikőr

 

5 tojássárgáját 25 dkg cukorral habosra keverünk, hozzáöntünk 1/2 l forralt

hideg tejet, 2 dl tiszta szeszt (ha nem akarsz tiszta alkoholt használni,

helyettesítsd ízesítés nélküli vodkával), 1/2 rúd vaníliát.

Üvegbe öntjük, és pár napig érleljük.

 

Tojáslikőr

 

6-8 tojás sárgáját 30 dkg porcukorral jól kikeverjük.

Hozzáadunk egy csomag vaníliáscukrot.

Fél liter hideg forralt tejhez hozzáöntjük és összekeverjük.

Hozzáadunk 2 dl tejszint és egy tubus sűrített tejet, 2,5-3 dl alkoholt, majd 1 vaníliarúdra öntjük.

Akkor jó, ha minél tovább érett.

 

Tojáslikőr

 

kb. 4 deciliterhez elegendő mennyiség: 3 tojás sárgája, egy cs. vaniliáscukor, 10 dkg porcukor, 2 dl tejszín, 1 dl konyak.

 

A tojássárgát vaniliáscukorral és porcukorral, robotgéppel legmagasabb

fokozaton 10 percig keverjük, hozzáadjuk a tejszint, további 5 percig

keverjük vele.

Beleöntjük a konyakot ezzel, meg 3 percig keverjük.

Üvegbe töltjük, hűtőbe tesszük.

 

Tojáslikőr

 

3 dl tiszta szesz, 0,5 l tej, 0,5 l tejszín, 6 tojássárgája,

30-40 dkg cukor, 2-3 vaniliáscukor).

 

Ez mennyiségre kb. másfél liter. Az elkészítése nem igényel sok időt, az érlelés már magától megy, csak néha kell felrázni. Arról nem is beszélek, hogy legalább olyan hangulatos elkészíteni, és kóstolgatni, mint a karácsonyi sütiket, pedig a legegyszerűbb sütinek az elkészítése is tovább tart.

 

Tojáslikőr

 

6 tojás sárgája, 30 dkg cukor, 3 vaníliás cukor, 1/2 liter tej,

1/2 liter tejszín, valamint 3 dl 96/%-os finomszesz.

 

A tojások sárgáját habosra keverem a cukorral és a vaníliás cukorral,

Hozzáöntöm a tejet, és a tejszínt. Jól elkeverem és az alkoholt is, beleteszem. Üvegekbe palackozáskor, sűrű szitán átszűröm. 1-2 hetes pihentetés után egy nagyon finom sűrű állagú tojáslikőrt fogyaszthatok, illetve kínálhatok. Igen finom csokilikőrt kapunk, ha az így elkészített tojáslikőrhöz 5-6 evőkanálnyi Nesquik instant kakaóport adunk, és a teljes feloldódás után szűrjük és palackozzuk.

 

TOJÁSLIKŐR

 

/kiskorúaknak is/ 35dkg kristálycukor, 5 tojás sárgája, 2dl forralt! hideg tej, 2cs. vaníliás cukor 4dl tejszín ezeket a fenti sorrendben összekeverni, ez fontos!

 

innen kétfelé ágazik a recept:

kiskorúaknak 4,5 dl forralt hideg tej,

felnőtteknek 4dl tiszta szesz, vagy fel liter vodka + fél dl konyak.

Hűteni kell.

A gyerekeim nagyon szerették, hogy lehet koccintgatni, és az ital ugyan olyan, mint a felnőtteké.

Locsolóknak is adtam, természetesen igazi pohárban.

Más szerintem minden receptbe, ami tiszta szeszt ír, jó vodka, és olcsóbb!

 

Tojáslikőr

 

Hozzávalók: 30 dkg akácméz, 5 dl tej, 4 tojássárgája, 1/4 liter alkohol

(90 fokos), csersav, 1/2 vaníliarúd.

 

Elkészítés:

A tejet felfőzzük a vaníliarúddal, majd kihűlésig kavargatjuk. A mézet a tojássárgával simára keverjük (legalább 15 percig). A kavargatás közben belecsurgatjuk a tejet, végül az alkoholt, és üvegekbe töltjük.

A tojáslikőr készítéséhez csak akácmézet használjunk!

 

Tojáslikőr

 

Hozzávalók: 30 dkg akácméz, 5 dl tej, 4 tojássárgája, 1/4 liter alkohol

(90 fokos), csersav, 1/2 vaníliarúd.

 

Elkészítés:

A tejet felfőzzük a vaníliarúddal, majd kihűlésig kavargatjuk. A mézet a tojássárgájával simára keverjük (legalább 15 percig). A kavargatás közben belecsurgatjuk a tejet, végül az alkoholt, és üvegekbe töltjük.

A tojáslikőr készítéséhez csak akácmézet használjunk!

 

Tojáslikőr

 

Hozzávalók: 6 tojás sárgája, 1 rúd vanília, 10 dkg porcukor, 7 dl tej

2,5 dl 90 fokos alkohol, 1/2 dl konyak

 

Elkészítés:

A tojássárgáját, a porcukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliarúd belét.

Mindezt felengedjük a felforralt, majd lehűtött tejjel.

Ezzel együtt adjuk hozzá az alkoholt és a konyakot.

Hűtőben 2-3 hétig pihentetjük, néha összerázzuk.

 

Tojásos-konyak

 

1/2 liter tejben olvasszunk fel 1/4 kg. cukrot, 1-2 csomag Dr. Oetker-féle vanillincukrot, keverjünk bele lassan 6 tojás sárgáját, és amíg fő, állandóan habarjuk. Ha kész, öntsünk hozzá cseppenként állandó keverés közben 1/4 liter finom alkoholt.

Jól bezárt palackban sokáig eláll, használat előtt felrázandó.

Megfelel kb. 1 liter likőrnek.

 

Tutti-frutti likőr

 

Hozzávalók: 50 dkg piros ribiszke, 25 dkg fekete ribiszke, 50 dkg málna,

25 dkg eper, 3,5 dl vodka, 1 kg cukor, 5 dl víz.

 

Elkészítés:

A gyümölcsöket gondosan, többször váltott vízben megmossuk, ha szükséges,

10-15 percig áztatjuk, hogy minden szennyeződés lekerüljön róluk. Leszárazzuk, kicsumázzuk, és még egyszer megmossuk. Turmixgépben apránként összezúzzuk. A zúzalékot egy nagy befőttesüvegbe tesszük, és ráöntjük a vodkát. Lefedve 10 napig érleljük, időnként megkeverjük. Ezután szűrőn, majd gézen átengedjük, hogy teljesen tiszta legyen. Felforralunk 5 dl vizet 1 kg kristálycukorral, közben leszedegetjük a habját. Ha a szirup teljesen kihűlt, apránként, folytonos kevergetés közben hozzáöntjük a vodkás gyümölcsléhez. Lefedjük, és 10-12 napig érleljük. Időnként összerázzuk, de az utolsó három napon már nem mozgatjuk. Óvatosan kisebb palackokba töltjük, jól ledugaszoljuk, és sötét, hűvös helyre állítjuk. Nagyon finom ízű, gyenge alkoholtartalmú likőr, amely mindenféle édesség kitűnő ízesítője, de magában is fogyasztható.

 

TUTTI-FRUTTI LIKŐR

 

Gondosan, többször váltott vízben megmosunk 50 dkg piros ribiszkét,

50 dkg málnát és 25 dkg epret. Ha szükséges, 10-15 percig áztatjuk, hogy minden szennyeződés lekerüljön róluk. A gyümölcsöket leszárazzuk, kicsumázzuk és meg egyszer megmossuk. Turmixgépben apránként összezúzzuk.

A zúzalékot egy nagy befőttesüvegbe tesszük és ráöntünk 3,5 dl vodkát.

Lefedve 10 napig érleljük, időnként megkeverjük.

Ezután egy szűrőn, majd gézen átengedjük, hogy teljesen tiszta legyen a lé.

Folyton keverve felforralunk 5 dl vizet 1 kg kristálycukorral, közben

leszedjük a habját. Ha a szirup teljesen kihűlt, apránként, folyton keverve

hozzáöntjük a vodkás gyümölcsléhez. Lefedjük, és 10-12 napig érleljük.

Időnként összerázzuk, de az utolsó 3 napon már nem mozgatjuk.

Végül óvatosan kisebb palackokba töltjük, jól ledugaszoljuk és sötét, hűvös

helyre állítjuk. Nagyon finom ízű, gyenge alkoholtartalmú likőr, amely mindenféle édesség kitűnő ízesítője, de magában is fogyasztható.

 

Vadászlikőr

 

2-2 dkg galangagyöker, angelikagyökér, 1-1 dkg fahéj, szerecsendió keveréket 3-4 napig beáztatjuk 1 liter 70 százalékos alkoholba.

 

Ezt követően átsajtoljuk, leszűrjük, majd 1 liter cukorszirupot adunk hozzá. Pár nap után speciális aromájú likőrként adhatjuk vendégeinknek."


 

 

Elérhetőség

Palinkafozoarak.com, a hazai pálinkafőző. Demendi Miklós. Budapest +36 70 522-02-02